all the words I never say

have faith in me

2013.11.13. 19:52, ivana96


És amikor a szemébe nézett végtelen telet látott. Nem mert hideg volt, vagy fagyos. Hanem mert gyönyörű volt. Soha nem látott még ilyen szépet. És imádta ezt a szempárt. Teljes szívéből. De sosem tudta elmondani neki, mennyire. Úgyérezte a szavai sohasem lesznek erre elegendők. És igaza volt. Az érzés pedig napról napra nőtt. Minden porcikáját imádta. A haját. A mosolyát. A hangját. Mindenét. Hideg zuhanyként érte a felismerés, hogy már nemtud élni Nélküle. Elképzelhetetlennek tartott egy olyan életet amiben nincs benne Ő. Mert már Ő volt az élete. Ha boldognak látta, ő is boldog volt. Minden percben amit nélküle kellett eltöltenie, hiányolta. És amikor vele volt, gyűlölte az időt, amiért olyan gyorsan rohan. Imádta őt, őrült kisgyermek módjára imádta. Ragaszkodása már-már nevetséges volt önmaga számára. És mások is látták a szemében azt a lángot, amit Ő gyújtott benne, sőt, még a mosolya is egy teljesen más mosoly volt amikor őrá mosolygott. Egy mérhetetlenül sok szerelemmel teli mosoly volt ez. Egy ártatlan kisgyermekes mosoly, mintha még soha nem érte volna csalódás. Már szinte megszállotnak érezte magát, de tudta jól, hogy még életében nem volt ilyen boldog. Az érzései olyan mélyek voltak, hogy már nem látott ki belőlük. Vakon átadta magát Neki.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

blog × chat × ivana × enter



Saraphin  Guhel  Adél  Tara Orsii. Manóó Pixt  Lea

 

itt kezdődik a css!

.

szélesség

 

 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!