néha olyan, mintha megpróbálnál elnyomni engem. mintha vetélytársként tekintenél rám, mintha félnél, hogy valamiben is túlszárnyalhatlak téged. utálsz velem közönség előtt mutatkozni, nehogy valakinek én keltsem fel az érdekődését és nem te. ennek még a gondolatától is rettegsz. mindenben jobb akarsz lenni nálam. percenként váltogatod az oldalat amit mutatsz nekem. neked ez az álarcosdi olyan jól megy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. rettegek attól, hogy nálad ez az egész, csak egy fénypont, egy dolog, amivel csilloghatsz másoknak, hogy neked én nem vagyok más, egy puszta biztos pontnál, amibe bármikor belekapaszkodhatsz, mert mindig ott lesz, egy bizonyíték az álarcra amit viselsz. már nemtudom, hogy mikor játszod meg magad és mikor nem.