Szerelem ez, vagy csak a hiány megszokása? Talán olyan rég óta hiányzol már, hogy nem is hiányzol igazán, csak a szívem nem tud élni a hiányod nélkül. Lehet, hogy valóban így van, és ez a fájdalom ami néha néha előjön, ez már csak rutinszerű fájdalom, hogy biztosítson róla, hogy van még szívem. Meglehet, hogy egy kicsit félek is, no nem tudatosan, csak úgy, a felszín alatt ott bujkál bennem a félsz, hogy mi lesz velem akkor ha már nem szeretlek? Egy mély tátongó lyuk keletkezik majd rajtam, olyan nagy, hogy talán még engem is elnyel, és egy teljesen más személy mászik majd ki belőle. Mert nem is én lennék én, ha már nem hiányoznál, ha nem lennél a részem tovább. És akkor sem, ha talán jönne valaki és kitöltené azt az űrt, amit magad után hagytál. Nem is akarom, hogy jöjjön valaki. Téged akarlak, vagy nem is, de azt biztosan nem, hogy valaki más legyen ott, a te helyeden. Talán, egy icipicit azért, mert félek, hogy újra megsérülök, de ez csak egy része az igazságnak. Mert nekem vagy te, vagy senki. Nem azért mert szeretlek, hanem mert ez a te helyed, más egyszerűen nem illik ide. Csak te, te, te. Te kellesz.