all the words I never say

irigykedni jöttem

2014.07.15. 13:17, ivana96

egyszer csak az az ötletem támadt, hogy hajtsam vissza a blogomat egészen odáig , és olvasgassam el, hogy akkor miket írtam. ahogy lapoztam vissza, azokat a bejegyzéseket is elolvastam, hogy mennyire padlón voltam. már jobban vagyok. nem mondom, hogy elmúlt belőlem az érzés, vagy kevésbé szeretem, de mindenképp lecsillapodott. belém költözött és elfogadtam. már nem harcolok ellene. de akkor nagyon boldog voltam, és most tényleg csak azért jöttem fel a blogra, hogy elolvassam, és irigykedjek a lányra akibe szerelmes, azaz belém. imádtam az a lány lenni. imádtam tudni, hogy szeret. :)

vannak vicces részek is. például még az egész előtt, megemlítettem, hogy nem fáj, hogy már nem beszélünk E*vel mert tudom, hogy úgyis leszünk eggyütt. hahahha, honnan tudtam?? :D mindegy. meg volt egy kicsit elgondolkodtató rész már miután megtörtént, hogy E*vel csakis azért lennék, hogy őt féltékennyé tegyem, és mostmár, hogy elolvastam, rájöttem, hogy lehet, hogy még mindig így vagyok vele. sőt.

gondolatfoszlány

2014.07.14. 15:22, ivana96

Szerelem ez, vagy csak a hiány megszokása? Talán olyan rég óta hiányzol már, hogy nem is hiányzol igazán, csak a szívem nem tud élni a hiányod nélkül. Lehet, hogy valóban így van, és ez a fájdalom ami néha néha előjön, ez már csak rutinszerű fájdalom, hogy biztosítson róla, hogy van még szívem. Meglehet, hogy egy kicsit félek is, no nem tudatosan, csak úgy, a felszín alatt ott bujkál bennem a félsz, hogy mi lesz velem akkor ha már nem szeretlek? Egy mély tátongó lyuk keletkezik majd rajtam, olyan nagy, hogy talán még engem is elnyel, és egy teljesen más személy mászik majd ki belőle. Mert nem is én lennék én, ha már nem hiányoznál, ha nem lennél a részem tovább. És akkor sem, ha talán jönne valaki és kitöltené azt az űrt, amit magad után hagytál. Nem is akarom, hogy jöjjön valaki. Téged akarlak, vagy nem is, de azt biztosan nem, hogy valaki más legyen ott, a te helyeden. Talán, egy icipicit azért, mert félek, hogy újra megsérülök, de ez csak egy része az igazságnak. Mert nekem vagy te, vagy senki. Nem azért mert szeretlek, hanem mert ez a te helyed, más egyszerűen nem illik ide. Csak te, te, te. Te kellesz.

vuhúú

2014.06.24. 19:47, ivana96


Nyár igérem, hogy maximálisan kihasznállak, hogy kiélvezem minden pillanatodat és minden erőmmel azon leszek, hogy ne legyen egy unalmas napom sem! ez a nyár most rólam fog szólni, én vagyok az első, és nem érdekelnek mások érzelmei mert most minden arra fog kimenni, hogy ÉN a lehető legjobban érezzem magamat és a legboldogabb legyek. Mert menni fog, lehetek boldog nélküle is. Látnia is kell, tudnia is kell, hogy boldog vagyok nélküle.

9. hónapforduló

2014.06.24. 19:45, ivana96

Több száz részeg, izzadt ember áll közénk. A zene olyan hangos, hogy még a mellettem lévők beszédét sem hallom. Mindenki mozog, csak te vagy ott egy pontban mozdulatlanul. Nem sokat látok belőled, csak amennyit az ordító tömeg megenged. Még ezt a kis képet rólad is hol-hol eltakarva. De te ott vagy, tudom. Én pedig itt. Nem történik semmi jó, és már érzem, hogy belül egyre jobban mardos a keserűség, és, hogy el kellene tűnnöm innen. De nem teszek semmit. Csak állok ott és reménykedek benne, hogy ez a pillanat minél tovább tartson mert még mindig nem teltem be a látványoddal. Még nem tudom elengedni a tekinteted. Fogva kell, hogy tartsam, még egy kis ideig legalább. És te benne vagy a játékban. A barátaid vidáman beszélgetnek körülötted, de neked fogalmad sincs, hogy miről, mert most nem vagy ott, most itt vagy velem, még akkor is ha egy tömérdek részeg suhanc áll közöttünk. Idegenek számára talán semmit sem árul el az arcod, de én nem vagyok idegen, nem is lehetek már. Én látom a szemeden, azt amit más nem, amit nem vallasz be talán még magadnak sem, mert nem mered, mert ez a dolog nagyobb nálad, ezt nem tudod irányítani. Túl emberi és megfontolt vagy ahhoz, hogy átadd magad egy ilyen mértékű erőnek. Talán azthiszed összetörne. De tudod, hogy ez közöttünk létezik és igazi, és azt is tudod, hogy nem kell nekem elmondanod, mert én is tudom, hogy tudod, még azelőtt tisztában voltam vele, hogy te akár meg is sejthetted volna. Vagy fordítva? Az is lehet, hogy te tudtad előbb, de ez már igazán lényegtelen. Percekig csak állunk és nézzük a másikat. Vajon mi jár a fejedben? Minden ami megtörtént, ami megtörténhet, vagy semmi, csak bámulsz és belefeledkezel a szemeimbe. Nem tudom. Kezd már rajtam elhatalmasodni a fájdalom, és érzem, hogy már nem bírom tovább. A térdeim megint remegni kezdenek, ugye tudod, hogy ezt csak te tudod kicsikarni belőlem? Senki más, azóta sem. Ellenállok a hatalmas késztetésnek, hogy átfurakodjak a tömegen, rohanva, és a nyakadba boruljak, és megnyugtassalak, hogy minden rendben lesz, csak merd megtenni, mert ettől csak jobb lehet, és, hogy elmondjam, hogy szeretlek, mindig is szerettelek és mindig is szeretni foglak, de bízzál bennünk és merd vállalni a kockázatot, mert én nem fogok rád az idők végezetéig várni, talán csak még ma. De a büszkeségem utolsó morzsáit összekaparva elkapom a tekintetem rólad, és a tömeget kezdem pásztázni. Meglátom, és odamegyek hozzá, a fiúhoz, akire már akkor is féltékeny voltál, amikor még nem kellett volna. Vajon most is az vagy, hogy már van rá okod? Nemkell sokáig fűznöm, veszi az adást. Próbálok könnyíteni magamon, átkarolom és csak csókolom, de nem gyógyít, sőt talán még ront is, mert végig rád gondolok, de nem baj, mert tudom, hogy ez benned is ég, és, hogy most szúr, hogy ugyanazt teszem veled, amit egykor vele tettem, csak most a szerepetek változott valamennyire. Most neked kell féltékenynek lenned, és ő az akit csókolok. Azt nem kell tudnod, hogy vele ezt fájdalommentes csináltam, hogy puszta szórakozásból, mert akartam, hogy lássa, hogy veled vagyok. De most, most ez teljesen más. Görcsösen akarom, hogy neked fájjon, annyira görcsösen, hogy szinte meg is feledkezem őróla, mert ő nekem nem számít semmit, nem oszt, nem szoroz, csak egy kártya amit előhúzhatok ha unatkozok. De ezt te nem tudod, nem is fogod, mert a lehető legjobb képet mutatom a boldog lányról. Vagy mégis tisztában vagy vele, hogy nem vagyok jól én sem, és még mindig ugyanúgy belém látsz mint akkor? Talán így van, de azért mégis, valamennyire fáj, hogy vele vigasztalódok, csókolom és vele nevetek, igaz? Pár percig bírom, azután el kell mennem, mert egyre terjed bennem a fájdalom, először csak a szívemben érzem, majd a szívem ki pumpálja az egész szervezetembe, és már a végtagjaimban is érzem a hiányod. El kell mennem mert ő nem gyógyír semmire. De te ezt már nem látod. Nem látod, ahogy elsétálok a tömegből és némán elmorzsolok pár könnyet, miközben a belsőm a nevedet ordítja, újra és újra, megállás nélkül, örökre.

péntek 13

2014.06.13. 17:23, ivana96

élek még. alig. de túlfogom élni a következő hetet is, és akkor végre elkezdődik a nyáriszünet, HÚ IMÁDOM

 

blog × chat × ivana × enter



Saraphin  Guhel  Adél  Tara Orsii. Manóó Pixt  Lea

 

itt kezdődik a css!

.

szélesség

 

 

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal